Receptek
A sáfrány a húslevesek kiváló fűszere és színezője, az egzotikus íz mellett a leves aranysárga színt is kap.
A sáfrány a tészták, sütemény-félék, rizsételek, különféle mártások, főzelékek, krémek, vaj, sajt, bor ízesítésére is kiválóan alkalmas.
Húsleves
A húslevest a szokásos recept alapján kell elkészíteni, azzal az eltéréssel, hogy nem teszünk bele pirospaprikát, vagy ételízesítőt, mert azok íze elfedné a sáfrányét. A Sáfrányt a leves elkészülte előtt kb. fél órával még lobogó levesbe tesszük egészben. Tapasztalatunk szerint 4 főre legalább 5-7 szál felhasználását javasoljuk, melyeket tálaláskor is a levesben hagyunk.
Sáfrányos rizottó
Hozzávalók / 4 adag
4 ek vaj
1 közepes db vöröshagyma
350 g rizottó rizs
1 dl fehérbor
5 dl csirke alaplé
0.5 teáskanál sáfrány
120 g parmezán sajt
Elkészítés
1.Két evőkanál vajat felhevítünk egy serpenyőben, és az apróra vágott hagymát üvegesre pároljuk benne 3-4 perc alatt.
2.Hozzáadjuk a rizst, egy-két percig pirítjuk, majd felöntjük a borral, és további 3-4 percig főzzük, amíg az alkohol elpárolog.
3.Hozzáadunk két merőkanál alaplevet, és alacsony lángon, sűrűn kavargatva főzzük. Ha rizs felszívta a folyadékot, akkor pótoljuk, és egészen addig főzzük, amíg a rizsszemek kívül puhák lesznek, de belül még fogkemények maradnak.
4.Ekkor hozzáadjuk a reszelt parmezánsajtot, a maradék vajat, illetve a sáfrányt, és addig főzzük, amíg a vaj és sajt el nem olvad, illetve, amíg a sáfránytól szép színt nem kap. Azonnal, forrón tálaljuk!
Sáfrányos sertésérmék
Hozzávalók
8 szelet szűzérme,
1 csomag igazi sáfrány (0,125g)
2 evőkanál liszt,
4 evőkanál olaj,
só,
őrölt bors,
1,5-1,5 dl fehérbor és víz,
1 mokkáskanál ételízesítő por,
1 citrom,
1 kiskanál liszt,
1,5 dl tejszín (lehet natúr joghurt is),
1 kiskanál konzerv zöldborsó
Elkészítése
A hússzeletkéket kissé kiverjük, majd a fele sáfránnyal összekevert lisztbe hempergetjük, és teflonserpenyőben, forró olajon mindkét oldalukat megsütjük. Kis lángon még 3 percig pároljuk, közben megsózzuk, megborsozzuk, majd egy tálra emeljük őket. Visszamaradó levét a borral meg a vízzel fölengedjük, az ételízesítőt beleszórjuk. A citromot – óvatosan, hogy a belső fehér bundája ne kerüljön rá – meghámozzuk, felét vékony csíkokra vágjuk és a boros lébe szórjuk, majd a citrom kifacsart levével ízesítjük.
A lisztet a tejszínnel simára keverjük, a boros pecsenyelébe öntjük és kevergetve 2-3 percig forraljuk, ezalatt mártásszerűen besűrűsödik. Végül a maradék sáfrányt meg a zöldborsot beleszórjuk, és a húst megforrósítjuk benne. Párolt rizs illik hozzá köretnek.
Sáfránypuding birsalmával és színes tápiókagyöngyökkel
Hozzávalók
A pudinghoz:
6 tojássárga
4 evőkanál cukor
1 púpozott evőkanál étkezési keményítő
4 dl tej
2 dl tejszín habbá verve
10 dkg vaj
fél rúd vanília
1 tasak sáfrány (0,125 gramm)
A salsához:
1 birsalma
4 evőkanál cukor
2 dl víz
menta
A tápiókához:
1 evőkanál porcukor
1 dl szörp
1 dl tápiókagyöngy
Elkészítés
A tápiókát megfőzzük forró, bő vízben, míg átlátszó lesz (30-40 perc). Leszűrjük, megszórjuk a porcukorral, ráöntjük a szörpöt, elkeverjük, és legalább 2 órát pihentetjük.
A birsalmát megtisztítjuk, a vízzel és a cukorral kompótot főzünk, de ne legyen túl puha. Ha megfőtt, leszűrjük, apróra kockázzuk, összekeverjük az aprított mentával.
A pudinghoz a tejet felforraljuk. A tojássárgákat kikeverjük a cukorral és a keményítővel, hozzáadjuk a sáfrányt és a vanília kikapart belsejét, a forró tejet hozzáöntjük, és addig melegítjük, míg egyet forr. Ha kihűlt, hozzákeverjük a szobahőmérsékletű vajat.
Poharakba rétegezzük, lehűtjük, tálaljuk és bezsebeljük az elismerést.
További nem ételreceptjeink
Arcpakolás ragyogó bőrért
- változat:
- Keverjen össze egy teáskanál őrölt szantálfát, 2-3 szál sáfrányt és 2 kanál tejet.
- Mielőtt felvinné az arcpakolást, mossa meg az arcát és törülje meg egy törülközővel.
- Vigye fel a keveréket, míg az arca nedves.
- Alaposan masszírozza át a bőrét körkörös mozdulatokkal.
- Hagyja a keveréket száradni 20 percig, majd öblítse le.
- A legjobb eredmény elérése érdekében használja ezt az arcpakolást hetente egyszer.
- változat:
- Áztasson be tejbe néhány szál sáfrányt 2 órára.
- Kenje a keveréket az arcára és a nyakára.
- Néhány perc leteltével mossa le.
- Rendszeresen használva a keveréket a bőre természetesen szép lesz.
- változat:
- Áztasson be napraforgómagot és sáfrányt tejbe, majd hagyja egy éjszakát állni.
- Másnap reggel turmixolja össze a keveréket.
- Vigye fel az arcára, hogy bőre szép és ragyogó legyen.
- változat:
- Adjon a mézhez néhány szál sáfrányt.
- Masszírozza át az arcát a keverékkel.
- Ezzel az arcpakolással serkenti a vérkeringést, mivel oxigént juttat a bőrbe.
- Ha rendszeres használja, az arcpakolástól ragyogó lesz az arcbőre.
Arcpakolás pattanások és szépséghibák kezelése
- Keverjen össze 5-6 bazsalikomlevelet 10-12 szál sáfránnyal, és készítsen belőlük finom krémet.
- Vigye fel a keveréket az arcára.
- 10-15 perc leteltével hideg vízzel mossa le.
- Ezzel a keverékkel megszabadulhat a pattanásoktól.
Arcpakolás fakó bőrre
- Adjon egy teáskanál vízhez 2-3 szál sáfrányt, és hagyja egy éjszakát állni.
- Másnap reggelre a víz sárgás színű lesz.
- Adjon hozzá egy teáskanál tejet, 2-3 csepp olíva- vagy kókuszolajat, és egy csipet cukrot.
- Mártson egy kis darab kenyeret a keverékbe és törölje át vele az arcát.
- Hagyja fent 15 percig, amíg megszárad, majd mossa le.
- Ez az arcpakolás felfrissíti a fakó bőrt és eltünteti a szem alatti sötét karikákat.
- Ezenkívül serkenti a vérkeringést, így bőrradír hatású is. Ezáltal a bőr sima és ragyogó lesz.
Arcpakolás szép arcszínért
- Főzzön fél csésze vizet 10 percig.
- Adjon hozzá 4-5 szál sáfrányt és 4 evőkanál tejport.
- Vigye fel az arcára a keveréket, hagyja fent 10-15 percig, majd hideg vízzel mossa le.
- Ezzel az arcpakolással szebbé tehető az arcszín.
Arcpakolás száraz bőrre
- Keverjen össze néhány csepp citromlevet egy kanál őrölt sáfránnyal.
- Ha nagyon száraz a bőre, adjon hozzá néhány csepp tejet.
- Készítsen belőlük krémet, majd vigye fel a keveréket az arcára.
- Hagyja fent 20 percig, majd langyos vízzel mossa le.
Hajnövesztő szer sáfrányból
Keverje össze a sáfrányt édesgyökérrel és tejjel, majd vigye fel a kopasz foltokra. Ezzel meggátolhatja a hajhullást és serkentheti a haj növekedését.
Használt források:
https://drtihanyi.com/termeszetes-gyogymod/termeszetes-szepseg/a-safrany-borre-hajra-es-egeszsegre-gyakorolt-jotekony-hatasa-20-pontban
mindmegette.hu
One thought on “Receptek”