A sáfrány története, avagy a “vörös arany” az ókortól napjainkig

 

Az ókori időkben a fűszersáfrány termesztésére az i. e. 2300-as években utaltak elsőként. Az ókori sumér uralkodó: Sargon nevének jelentése: “Sáfrány város”.

Már az “Ebers”-féle papirusztekercsek, a Biblia és az ős-indiai írások is említik a növényt.

Kr. e. 1700 körül Krétán talált freskókon is megtalálható a sáfrány. A termesztett fűszersáfrány vad változata (Crocus cartwrightianus) is innen származik. A jelenleg fűszerként termesztett változatát a késői bronzkorban állították elő ugyancsak Krétán.

A növény fűszerként és gyógyszerként egyaránt az ókortól használatos. Érzéstelenítése, fájdalomcsillapításra, görcsoldásra alkalmazták, színező tulajdonságai is ismeretesek volt már ekkoriban.

 

Egyiptomban Kleopátra gyakran vett sáfrányos fürdőt, mivel afrodiziákumnak is tartották, ezt a fogást a görögök is alkalmazták.

A perzsák sáfrányt szórtak a hitvesi ágy köré és áldozati takaróikba sáfrány szálakat szőttek.

 

A görög mitológia szerint, amikor Zeusz Hérával hált, ágyuk mellett sáfrány nőtt, a főisten megittasult az erős illattól.

A következő freskó időszámítás előtt 1600-ból szármaik a görög Santoríni szigetéről, melyen sáfrányt szüretelő asszonyokat örökítettek meg:

 

A görög monda szerint az ősi időkben született Saffron az Olimposz egyik Istenének Hermésznek barátja. Versengtek íjászatban. Saffron beleszeretett egy gyönyörű hercegnőbe Szmiliába, aki viszonozta érzéseit. Egy nap Saffron azt mondta Hermésznek: “Te lőj először.” Így is lett. De a nyíl Saffron szívébe fúródott és súlyosan megsebezte őt. Szmilia könnyei találkoztak Saffron vérével és szétterjedtek a Földön virág formájában. A hercegnő könnyei kék szirmok lettek a vér vöröseivel és sárgáival.

 

 

 

A római mondás is innen ered: “Dormivit in sacco croci.”, jelentése szó szerint “Sáfrány ágyon aludt.”, azt fejezi ki, hogy valakin vidám önfeledtség lesz úrrá. A Római Birodalom császárai pedig sáfrányszirmokkal tömették ki a párnáikat.

Nagy Sándor seregeiben gyógyszerként alkalmazták, ahogyan Kínában is.

 

A középkorban, a X. században arab kereskedők ismertették meg ismét az értékes fűszert az európai konyhaművészettel.

Az Ibériai-félszigeten olyan jól megtelepedett, hogy a sáfrányminőséget szabályozó nemzetközi szabvány értékeihez a legjobb La Mancha sáfrány szolgált etalonként.

 

A XIV. században tomboló pestisjárvány idején sáfrányból készítettek gyógyszert, ezért a fűszer nagyon keresetté vált. Egy sáfrányos gyógyszerszállítmány birtoklásáért 15 napig folyt a harc.

 

A XV. században sem csökkent a jelentősége, amit az is mutat, hogy egy asszonyt a sáfrány hamisításáért (a sokkal kevésbé ízletes sáfrányos szeklicével) elástak, egy férfit ugyanezen bűnért máglyahalálra ítéltek. Németországban ekkortájt hivatalok ellenőrizték folyamatosan az árusított sáfrány fűszer valódiságát.

 

Ázsiában is jól ismert volt a sáfrány, a buddhista szerzetesek ruhájukat színét is a kedvelt fűszernövény bibéiből készült főzet adja.

 

 

Európában évszázadokon át a gazdagságot és magas társadalmi pozíciót szimbolizálta.

 

Napjainkban

 

Az első Nyugati sáfránytermelők, és kereskedők a Spanyolok voltak. Mai napig a legnagyobb sáfránymezők Andalúziában és Valenciában vannak.

Napjainkban leginkább ízesítő-és gyógyhatása miatt alkalmazzák, amiről a honlapunk “A sáfrányról/ gyógyhatásai” fülön olvashatnak.

Elnevezése majdnem minden nyelvben az arab „ za′ faran” szóból ered, ami azt jelenti „sárga”. angolul saffron, latinul Crocus sativus amely görög eredetű. A spanyol sáfrány a legdrágább, aromája és telt íze egyedülálló. Az Indiából származó sáfrány pedig a legtovább tárolható.

 

A Sáfrány Hazánkban

 

Mátyás reneszánsz konyhájának változatossága mai szemmel nézve szinte elképzelhetetlen. Az udvari szakácsok előszeretettel alkalmaztak különféle fűszereket, köztük a sáfrányt is. A Mátyás király udvarában sok időt töltő olasz humanista, Galeotto Marzio a legfontosabb fűszerek között említi a borssal és a gyömbérrel együtt. Mátyás király szakácsai oly bőven használtak sáfrányt, hogy a király és vendégei állandóan a sárga színeződés veszélyével ültek asztalhoz.

A középkorban hazánkban nagy mennyiségben termesztettek sáfrányt. A paprika megjelenéséig és általános elterjedéséig, tehát a XIX. század kezdetéig, a leggyakoribb ízesítőink közé tartozott, valamint ruhákat is festettek vele. Magyarország déli vidékein, mint Érsekcsanádon, és a Dél Dunántúlon például Csökölyön a gyászruhákat festették vele sárgára.

A XIX. század kitűnő botanikusáról Heuffel Jánosról elnevezett kárpáti sáfrány – Crocus heuffelianus- közeli rokona a Crocus sativusnak.

Hazánkban a sáfrány használatának kultúrája a II. világháború után esett vissza jelentős mértékben.

A sáfránytermesztés ma Nyugat- és Dél- Európában, Indiában és világszerte sok helyen reneszánszát éli, a kifinomult konyhaművészet és életmód részeként.

 

Felhasznált források

 

http://saffroncseppek.hu/a-safrany-tortenete/

http://valodisafrany.blog.hu/2010/05/01/valodi_safrany_a_fuszerek_kiralya_a_kiralyok_fuszere

http://flottamagazin.hu/gasztronomia/safrany-a-voros-arany/

http://www.e-kompetencia.si/egradiva/zgodovina_madzarske/9.gradivo_ZGODOVINA%20MADZARSKE/index7.html

http://terebess.hu/tiszaorveny/fuszer/safrany.html

http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/pedagogia/kiralyok-asztalanal

http://www.egeszsegplazabudapest.hu/kislexikon/hatoanyagok/safrany

 

One thought on “A Sáfrány Története

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.